
Belgrád Szerbia fővárosa, egy közel 2 milliós nagyváros. Európa és a Balkán találkozása történelmi, kulturális és gasztronómiai szempontból egyaránt. Belgrád a soha nem szunnyadó, soha nem unalmas város, Európa egyik új buliközpontja. Egy nap kevés is arra, hogy megismerjük és bejárjuk a fővárost, de azért összeszedtük azokat a pontokat, amiket látni kell egy magyar utazónak. Körbejárjuk a Kalemegdán parkot, ahol az egykori Nándorfehérvári vár romjait is megtekintjük és Belgrád jelképét, a Győztes szobrot. Természetesen nem hagyjuk ki a belgrádi sétálóutcát, a Knez Mihailovát sem, a szerb parlament épületét, a bohém negyedet és a világ egyik legnagyobb ortodox templomát, a Szent Száva templomot sem. Belgrád rengeteg tartalmat kínál a látogatóknak, a múzeumoktól kezdve, a kirándulóhelyeken át a hangulatos kávézókig és éttermekig.
15 fő felett kérje csoportos árainkat!
Programleírás
Kalemegdan
Belgrádi túránkat a Kalemegdan parkban kezdjük, ahol több történelmi időszakből is maradtak emlékek, többek között Nándorfehérvár romjai is. Tiszteletünket tesszük a Hunyadi-emlékkőnél, majd bejárjuk a park és a vár többi részét is.
Sétálóutca, templom, paloták és kávé
A Kalemegdan után a Knez Mihailova sétálóutcába kanyarodunk, melynek közelében áll a pravoszláv koronázási templom és Ljubica fejedelemasszony palotája. A sétálóutca valamelyik hangulatos kávézójában érdemes szünetet tartani.
Parlament és további paloták
A korzó végén balra a Köztársaság térre érünk. Innen gyalogosan jutunk el a szerb parlament épületéhez és a Szent Márk templomhoz, majd a Régi és az Új királyi palotákhoz.
Szent Száva templom
A Tasmajdan park az egyik legközkedveltebb zöldfelülete a városnak. Innen a város másik szimbólumához, a Szent Száva templomhoz megyünk. A túra végét megbeszélés szerint alakíthatjuk a csoport igényeinek megfelelően.
Szervező: https://www.szerbiamagyarul.com